Védikus esküvő (Krishna) 2012 július 8

A Krishna-tudatú hívők egyik utcai ünnepének, a Rátha Játra,
 avagy szekérfesztivál egyik programjára figyeltem fel. 
Ez volt a hagyományos védikus esküvő szertartás.
Ami engem nagyon lenyűgözött, az a csodálatos ruhák és díszek, ami pl. a menyasszonyon volt. Igazi színkavalkád volt az esküvő. 


A fotózásban azt szeretem, hogy nagyon sok infó ragad rám mialatt egy-egy téma, adott esetben az esküvő után olvasgatok. Sok cikket olvastam Indiai és egyéb szokások után kutatva, kicsit el is vesztem köztük, mert nem mid egyforma, szóval nem tudom mi a leghitelesebb.
Mindenesetre azt olvastam, hogy egy ilyen védikus esküvő Indiában akár egy hétig is eltarthat.

A menyasszonyt már hajnalban díszíteni kezdik barátnői, hennával festik be kezét, virágokkal díszítik a haját és ékszerekkel növelik a menyasszony szépségét.

Mielőtt a házasodni kívánó pár fellép a színpadra, áldozati tüzet gyújtanak, amibe később felajánlásokat dobnak, hogy az ebből jövő áldásokkal szenteljék meg fogadalmukat.

A pár lelki tanítómestere is ott van az eseményen és áldását adja az ifjú párra.

Amikor Indiában a házassági ceremónia zajlik, akkor a menyasszonynak és a vőlegénynek hétszer kell körbejárniuk a tüzet és meg kell egyezniük hét dologban, és hétszer kell beleegyezniük. És csak akkor, ha mindketten beleegyeznek a hét feltételbe, akkor van lezárva a házasság. Ebből a szempontból a tűz elem a legfontosabb, ami részt vesz az esküvőn. A védikus időkben nem emberek, hanem a tűz elem tanúskodott az esküvőnél. A tűz megvan mind a két emberben, mi lehetett volna ennél jobb, mintha ez tanúskodik a házasságról. A tűz a legfőbb tanú, mellette a víz és a szél. Ezek mind az egész univerzum részei és a fizikai lét részei. A védikus emberek azt tartották, hogy a legjobb ceremóniák ezek, amikor az elemeken keresztül tudunk eljutni a legfelsőbb lényig. A tűz jelképezi direkt módon a végső valóságot. Értsük a bennünk lévő és a rajtunk kívül lévő tüzet, a tűz szerepét és jelentését az életünkben és azon túl is. A látható tűz a szükségesség miatt lett látható, de a nem látható tűz mindig is ott volt.


Az esőnek nagy szerepe van a védikus kultúrában, akárcsak a házasságnak. Két ember szövetsége egy életre, egy fontos szerződés, amely arról szól, hogy egyik sem tér vissza a másik nélkül Istenhez. 






A menyasszony anyja lánya jobb lábát ráteszi egy kőre, ezzel szimbolizálva azt, hogy őszinte és hű lesz választott férjéhez.


A vőlegény anyja összeköti a friss házasokat ruhájuknál fogva, majd megajándékozzák egymást. 
(Ennél a résznél kicsit meglepődtem..)



Azt hiszem a képek minősége nem igazán adja vissza a szertartás hatását, mint ahogyan azt sem, hogy milyen csodás pár esküvőjét láthattam. A sok szín és illat, a különféle elemek annyira tetszettek, de azt hiszem ennyi elég volt erre a napra. :) 
További képek:






     

Ja, kaptam a szertartás vezetőjétől egy védikus áldást. :-D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése